Jó sokáig elvontam magam az internet csodás világából, most, hogy kinek mennyire hiányoztam, az maradjon személyes, viszont azt elárulnám, hogy nekem azért hiányzott ez a kis csendes sarok itt a szobámban, ahova leülhetek kicsit kiadni a fejemből, ami benne van, mert már túl sok minden szorult be egyszerre ismét. Nos, így a nyár végén szeretek visszatekinteni, átértékelni, mennyire érte ez meg, valóban olyan volt-e, amilyenre számítottam, esetleg mit szeretnék jövőre megvalósítani, amit idén nem sikerült. Akkor kezdjük is az elején. Az volt a szerencsém, hogy olyan barátokat szereztem, akik mindenbe belevisznek, mindenhova hívnak, s addig képesek szervezkedni, hogy már nem lehet nekik ellenérveket felhozni. Ennek köszönhetően jutottam el életemben először Balatonra. Igaz, csupán egy röpke hétvégét töltöttem ott, viszont az élmény és a társaság megadták azt a feelinget, hogy ez egy csodaszép nyaralás volt.
Voltaképpen ez után a múlt hétig nem sok minden zajlott, megjártam Szegedet egy hétvége erejéig, koncerteztem, voltam párszor Tiszán barátokkal, voltam a mórahalmi fürdőben, szerelmes napok is megkörnyékezték házam táját, tehát semmiképp sem volt unalmas. Múlt héten pedig elérkezett a SZIN. Minden terv úgy készült, hogy csak a keddi és a csütörtöki napra megyek, ám valami csoda folytán ott lehettem egész héten. Huszadikán is lenéztünk, feltérképezni a helyszínt, meg megnézni azt a néhány fellépőt, ami volt, illetve, hogy megtekintsük a tűzijátékot, de az sajnos a pocsék időjárásnak köszönhetően elmaradt. Úgy hallottuk, talán szombat este bepótolják, de végül mégsem lett belőle semmi. Kár érte... A szerda estét fent a városban töltöttük, pontosabban Noirban, 15 perces koncerteket nézni. Nos, erre is azért vetemedtünk, mert az egyik együttesben történetesen egy ismerősünk is játszott. Egyébként meg nem volt rossz egyáltalán, nekem legalább is tetszett a zene, csupán már nem éreztem magamban elegendő spirituszt, hogy a HC-ra rázzam a fejem és ugráljak. Annak az ideje számomra már lejárt :) Csupán egy kedves emlékként maradt meg és most jól esett felidézni a régi időket. A csütörtöki nap volt az egyik legemlékezetesebb, legfőképpen azért, mert... ö, jól van, mindjárt odaérünk... csak szépen sorban! Szóval minden onnét indult, hogy az egyik fellépő együttesnek (Rammswein) segítettem bepakolni a cuccait (mivel én már ilyen menő vagyok ám, ugyehogyugye), aztán gyalog indultam az utamnak a fesztivál felé. Erre az egy napra volt jegyem, amit ajándékba kaptam ^^, s ezzel a kis vidámságommal baktattam át a Bertalan hídon. Ahogy én ott igyekeztem kikerülni a driftelő biciklisek hadát, megláttam egy magányos és összetaposott kis papírcetlit a földön. Láttam, hogy valami jegy, de először arra gondoltam, hogy ugyan már, van nekem is, mit vegyem fel, de mégis furdalt a kíváncsiság, hogy mégis miféle lehet. Felvettem hát. Megfordítottam, akkor látom, hogy egy heti bérletet tartok a kezemben. Leesett az állam! Miután megvolt a boldogság, még tátva maradt szájjal sétáltam tovább. A helyszínen megkaptam a karszalagot, aztán elégedett fejemmel besétáltam, megkerestem a kedvenc bandámat, és le is telepedtem hozzájuk. Ott vártam a barátnőmet, meg hát elbeszéltük az időt. Miután megérkezett a nagylány, elindultunk egy kis körútra, megnézni, mit hol, hol meg mit. Punnany Massifból csak egy keveset láttunk (éppen elkaptuk az Élvezd c. számot-az egyetlent szinte, amit ismerek), mivel nagyobb kedvünk volt Metallicumot hallgatni. Leültünk a medence színpad lépcsőjére, aztán ott hallgattuk, néztük őket, meg, hát, beszélgettünk az élet nagy dolgairól, mélyenszántó történetekről, például, hogy nincsen ám itten tömeg, csak úgy mmmmm! A metál hangulat után kicsit riszálósabbá kerekítettük az estefelét, elbattyogtunk Brainsre, ahol meg majd hogy nem kitáncoltuk a lelkünket, de bizisten, megérte! Fél kilenc környékén visszasétáltam a medencéhez, hogy foglaljam a legjobb helyeket az én kedvenc zenészeim koncertjére. Barátném kisvártatva csatlakozott. Kilenctől tízig pedig láttuk és hallottuk a német metál leglíraibb szerzeményeit. A korbácsos leányzó, az angyalka, de a tűzijáték is... hát mit mondjak, vicces is volt, de éppen odaillő is, látványnak. Szépek voltak, jók is voltak és azért nem is kevés ember gyűlt ott össze! Ocho Machoból is hallottunk egy keveset, legalábbis én nem sokat, csak a sátron kívülről, de amit hallottam az semmiképp nem volt rossz. Azt az idegesítő jóóóóóóó jóóóóóó jójó de jóóóó nekem-et is végighallgattam, de már tényleg a hideg rohangál tőle a hátamon, annyira de annyira unalmas. A többi számukat meg nem ismerem, úgyhogy azokat hallgatni nem esett nehezemre :D Végezetül a PASO utolsó számaira ugrabugráltunk és táncoltunk.
Pénteken körül belül hétkor érkeztünk meg, vagy fél nyolckor, nagyjából, mikor a The Carbonfools kezdett. Leültünk ott oldalt azokra a betonasztalokra, ott pizzáztunk a kedves-m-el :D Miután jóllaktunk, átsétáltunk a Tisza színpadra, Firkinre. Egy kis írkedés után visszatértünk a nagyszínpadhoz, mielőtt elkezdődött a Magna cum laude. Egy órányi romantikázás és énekelgetés után áttértünk egy kicsit keményebb vizekre, a medenceszínpadhoz sétáltunk Zorallra. Ott nem csak a zene fokozta a party hangulatot, hanem a mutatós táncosleányzók, akik nem csak tüzesek, de tüzeskedtek is, fáklyákkal a kezükben. Még ez után gondoltuk meghallgatni Maszkura és a Tücsökrajt, de annyian voltak a sátorban, hogy lehetetlenség volt beférni. Így hát hazatértünk.
Szombaton kicsit korábban érkeztünk a helyszínre, láttunk egy keveset a Moby Dick elejéből, pár perccel később pedig a Junkies végéből egy szeletet. Ezek ketten ugyanúgy a gyerekkoromra és a fiatalságom legelejére emlékeztetnek vissza, a lázadó naív szakadt tróger lányra, aki voltam, s akin már csak nevetek, ha eszembe jut. Azért jó is volt :) Tettünk egy kis kitérőt a Civil faluban, készítettünk közös erővel egy karkötőt, majd a következő megálló Blind Myself volt. Ott hallottam azt a számot, amin azóta is szakadok a röhögéstől, a Fekete lovag mindig győz c. számuk. Ki ír a Gyalog galopp fekete lovagjáról egy számot?! xD De most komolyan! Na jó... Innen vezetett minket utunk a Jate klub sátorba, Rage against the machine tribute koncertre. Éppen oda is értünk arra az egy számra, amit ismertünk (Meg az a kib*szott tócsa...), azon kívül is meghallgattunk még pár számot, aztán odébbálltunk. Megnéztük az Alvin és a Mókusok néhány számát is, megint volt szülinapos-bodyszörföltetés. Még a Vad fruttikból is láttunk egy keveset. Náluk nem csak a számokat hallgatni volt élmény, de a számok közötti szöveg megér egy misét. "Gyulus két hét múlva házasodik! Én is elhoztam az esküvős cipőmet betörni! De lenyeltem már két muslincát!" Fenomenális :D Quimby előtt leültünk kicsit pihenni, meghallgattuk az első pár számukat, de mivel azok inkább voltak altatók, mint kedvünkre valók, így elsétáltunk inkább Subscribe-ra. Ezen a koncerten bár végig ott voltunk. Eszteremmel álltunk a hangosítók előtt, ott ráztuk kicsit a hajunk, énekeltünk. A Supernemből még hallgattunk egy keveset, de végül úgy döntöttünk, hazamegyünk. Elfáradt már számunkra az este és az egész hét.
Tegnap jöttem haza és iszonyat elégedett vagyok a nyárral! Szép volt, jó volt, de éppen elég is. Vasárnap költözöm vissza a kollégiumba, aztán kezdődhet az élet. A viszont látás!
