Éjjeli monológ

A szobában csendben porosodik a káosz, a megszokott unalmasságában. Ülök, nézem a plafont és gondolkodom. A festékráncok árnyékainak mesevilágában játszik a szemem, a lámpa körül egy beszökött poloska köröz, zúgnak szárnyai, s hangja egybeolvad a számítógép egyhangú bús zajával. Az ágyamból kiálló megannyi rugó szúrja a hátam, a pokróc alól kidugott lábam egyre inkább fázni kezd. Lassan telnek el a percek az álmos csendben, de még nem alszom. Gondolkodok. Az ellentmondások sorozata nem megy ki a fejemből. Egyik üti a másikat, a másik az egyiket... végeláthatatlan. A reményvesztettség utolsó sóhajai kapaszkodtak a nyakamba, de már nincs erőm fogni a kezüket. Jobb ötlet híján támadni kezd, de már nem menekülök. Nincs miért! Nem jár át félelem, sem megbánás. Támadjon a harag, robbanjon szét az univerzum, hasadjon meg minden atom, csak ürüljön ki, aztán minden mehet tovább! Minden... Nem várok már semmit. Semmi változást! Nyugalmat akarok, s egy kis magányt! Jó éjszakát! :)

Oximoron

Amikor először meghallottam ezt a szót, azt hittem valaki büdösül tréfát akar velem űzni, mert bizony ilyen szó a világon nem létezik. Rá kellett jönnöm végül, én vagyok az alul művelt, szégyenletes tudatlan, mert igenis jelentéssel bír ez a szó, méghozzá igen érdekes. Rágugliztam, ahogy az rendes huszonegyedik századi bekockult fiatal leányhoz illik, s Wikipédia, a diákok megmentője, kiadott egy igen jól megfogalmazott magyarázatot reá:
Az oximoron (jelentése elmés-ostoba) retorikai-stilisztikai gondolatalakzat, amely egymást kizáró, egymásnak ellentmondó fogalmakat foglal szoros gondolati egységbe. Általában jelzős szerkezetben jelenik meg mint ellentét a jelző és a jelzett szó között, de gyakorta ellentétes fogalmak összekapcsolásaként is. Köznyelvi példák: élő halott, rettentő jó, halk sikoly, békehaderő, objektív vélemény, stb.

Nos, hogy a parasztéletből, két kapálás közül kiszabadult, gép elé vetett szomszéd Rózsinéni is megértse, mit is szeretne ez jelenteni, elmagyarázom, egyrészt, mert kiváltképp jól értek a komplikált megfogalmazások hétköznapi nyelvre való fordításában, másrészt meg, mert kib@szott jófej vagyok! Íme hát: ELLENTÉTES JELENTÉSŰ SZAVAKAT HASZNÁLUNK EGYMÁS MELLETT HARMÓNIÁBAN. Köszönöm a figyelmet!

Ami a lényege vóna ennek, hogy ezt a szót így szépen kielemeztük, meg minden, hogy ugyebár van nekem ez a hatalmas rockstar bátyám, akinek van ez a nagyon híres bandája a PRISON (nem fonetikusan ejteni,kérem, nem prájszon, nem is prizsön, hanem szépen artikuláltan,ahogy azt illik, inglissül). ÉÉés ez a banda ugye együtt van már jóóó hosszú ideje, s az első albumuk, a Fény hatalma (dobok is egy képet, ni)

egy éve készült el, s azóta száguldottak Vajdaság minden meghódítatlan zugába, ahol természetesen nagy rajongótáborra tettek szert. Saját számaik mellett feldolgozásokat is tartogattak a repertoárban, hogy minél színesebb legyen az összes koncert. Az utóbbi időben viszont elbújtak a szemek elől, sejtetve, hogy itt bizony valami készül. Én, mint bandatag-testvér, tudtam jól, hogy nagy dobásra készülnek, méghozzá kiadni egy új, friss és ropogós albumot, tele az újszülött művészi alkotásokkal, s most, hogy Áron megkért, megtiszteltetésnek érzem, hogy írhatok róluk (na jó, ne szálljatok el magatoktól :P ). Ennek a bizonyos fingerbang-nek (újal-bumm) lenne a becsületes neve az Oximoron, mely ezen a csodaszép fényben fürdő napon jelentette meg magát a közönségnek. Aki kíváncsi rá, hogy miért, az legyen szíves, szánjon rá időt és hallgassa meg a számokat, itt:

No, erről van szó! Szeretni fogod, én meghallgattam minden számukat, mind igencsak fülbemászó nótácska, plusz, aki szereti Leandert, külön figyelmébe ajánlom hogy a Viharom tavaszom c. szerelmetes kis nótát is játsszák, melyben Gömöri Eszter mutatja be hegedűjén, mennyire tehetséges és virtuóz :D Ezen kívül Raffai Éva is kivette a részét, a Fordított világ című számban énekel.
Szóval, ha engem kérdeztek, szerintem nagyon jó, persze lehet, hogy szánalmasan elfogult vagyok, de b@sszátok is meg, ha nem tetszik :D Alkossatok róluk véleményt, szóljatok hozzájuk, legyetek fanok, gyertek koncertre... ömm... mit mondhatnék még... Nem is koptatom a billentyűzetet, megyek teázni!

Ha másként nem megy...

Egy fejezet véget ért...

Hol a következő oldal?

2000 V

Izzik, éget, olvaszt, széttép, megfojt, összeroppant....
Kettéválik az ég, fellángol a lét,
elpusztulva a világ, mi soha semmit nem remélt.
Elporlad az utolsó könny is, megremeg a láthatár,
2000 Volt feszültséggel ordítva, mint a sakál.
Eljött érte a csúf halál!

Esik...

Igen,ismét eleredt, s ez már nem az a nyári zápor,mely tíz perc alatt eláll, majd a nap egyből felszippantja az utolsó cseppig az aszfalt minden reményt jelentő nedvét, káprázatos, s mély nosztalgikus illatokkal elárasztva az utca minden négyzetméterét. Nem, ez az eső nem áll meg, csak csorog, csepeg, némán, szürkén, kiszipolyozva belőlem minden valamire való érzelmet. Akár a Dementorok abban a képzelet szülötte világban, melyet Rowling álmodott meg egyszer, akik az emberek félelméből, elkeseredéséből élnek, melyhez úgy jutnak hozzá, hogy elszívják belőlük az örömöt, s a reményt. Ó, igen, az eső az én Dementorom... Egyhangú, szürke, fájdalmas, unalmas... Unalmas ilyenkor az egész világ! Eláztam, vízben tocsogott az egész jobb lábam a patikámban. Ez persze törvényszerű, a jobb patikák beázására 70% esély van, míg a bal patikákéra csupán 20%, a 9% hogy mindkettő, s 1% esélye van annak, hogy egyikük sem ázik át. Ez az én formám, fél órára teszem ki a lábam az utcára, s az egyből vízbe burkolózik. Fázzak is meg, úgy kell nekem!
Szürke... a szürkénél is szürkébb... és hideg... minden hideg... álmosan lóg a kezem az ágy szélén, s nem ölel át a fény. Nem bújik hozzám az a meleg,puha érzés, hogy egy új nap jött el, mi csak rám vár... Nem... nincs itt semmi, csak egy halom aszfaltszínű magányos óra.

Kondul a harang...

Mardos az akarat belül.
Nyugtalanul ide, s oda ül
a párkányra tévedt holdsugár.
Kondul a harang...
Nem mozdul a messzi határ.

Csöndes a szívem ma már.
Aludhatnék is akár...
Már csak csukott szemmel látlak téged.
Kondul a harang...
Ne olvasd,ha már most nem érted.

Elfáradtak a lábaim,
s elhalkultak vágyaim.
Nézem a távoli fényeket,
Kondul a harang...
Szól a város: Ég veled!

Az erdőben

Még csillog a nap a horizonton,
bágyadtan integet a szél,
Egy sötét,öreg fa ágáról
holtan lehullott egy levél.

Egy macska játszva letámadja,
dobálgatja,s pofozza őt,
nézem őket, s a félhomályban
csendben elhagyom az erdőt.

Felsejlik a kékségben egy-két
pislákoló csillagkép,
Nyugovóra látszik térni
a tófelszíni tükörkép.

Kopaszodó lombok között
az éj vadásza tekint rám,
méltósággal, lágy basszusban
hívja párját mély hangján.

Elmerengek a csendben sétálva,
gondolataim százfelé járnak.
Fájdalmasan dobban a szívem...
Vége lett egy újabb nyárnak...