Lomok közt...

Szóval a minap épp turkáltam a régi írásaim között. Nem sok érdemlegeset találtam, csupán néhány beszámolót arról, milyen élmény volt megérkezni Szegedre, elkezdeni a sulit, meg ilyen hasonló naplószerű dolgokat. ÁM, ráakadtam egy olyan VÖRD dokumentumra, amelyben egy negyedikes időből származó nap vagyon leírva! Beleolvastam és egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy nem bírom abbahagyni. Előjöttek az emlékek, az emberek arcai, a közös pillanatok... Röviden rám tört a nosztalgia. :) S hogy ne is fokozzam a kíváncsiságom, nesze nektek, idemásolom az egészet:

2011.03.29. Kedd

               Valahogy úgy érzem, ez a mai nap megihletett. A korán kelés, igaz, nem esett valami jól, anyám első, hozzám intézett mondata sem… De a buszozás mindig egy kicsit meghozza az ember kedvét. Ilyenkor bedugaszolod a füled a jó kis füldugaszokkal, magyarul headset-tel, s imígyen elzárva önmagad a külvilágtól elengeded gondolataid a messzeségbe, tekinteted elnyúlik az ablaküvegen túl haladó látképben. Megnyugtat, ellazít, elgondolkodtat, elszórakoztat… sorolhatnám még!

               Zentán átkarolt a kissé már langyos tapintású verőfényes napsütés. Ez már egy újabb pozitívum a napban. Ha szép az idő, az embernek már sokkal több kedve van még olyan dolgokhoz is, amit különben nem szívesen csinál. Például korán kelni, és eljönni suliba. =) No, de első úti célom nem az iskola volt, hanem kiszolgálásáról híres Trocadero. Ott találkoztunk egy-két osztálytárssal (Krisztián, Anikó, Anita). Keresztrejtvényfejtéstől, szudokun keresztül Ancsa új telefonjáig mindenről volt téma, még arról is esett pár szó, hogy hazánkban egy csaj nem tette le az autóvizsgát, s ezért leugrott a hídról,de nem halt bele. Szerencsétlen hülye! Visszatérve Ancsa telefonjára, agysorvasztó történet! xD Anikó öccse és annak egy barátja megvettek egy vadonatúj telefont egy IHB-részeg embertől, mindössze 200 dinárért. Az a telefon legalább 200€-t ér!! Akinek, érted, szerencséje van. =)

              Kilenc óra körül mentünk be az iskolába, ugyanazon szabad terembe, ahol múlt csütörtökön is múlattuk az időt. Ám ez az elmúlatott idő nem vész ám kárba! Kérem szépen, mi biológiázunk! Adrianna tanárnéni ad elő nekünk, mi meg körmölünk, kérdezünk, figyelünk, és csak úgy isszuk magunkba a rengeteg tudást. Mai nap épp az idegrendszerről volt szó. Mind a 3 és fél óra tömény, korlátlan mennyiségű idegrendszer volt. Iszonyat sok, bonyolult, de nem lehetetlen feladat. Közben, persze, volt fél óra szünet is, hogy kicsit kiszellőztessük a fejünket.

              Pontosan délben már ott díszelegtünk Racer-ben. Kávézgatással és tömény nosztalgiázással ütöttük el azt a röpke másfél órát, míg el nem kezdődött a tanítás. Ancsa és én kiveséztük az első perctől az utolsóig vakbélműtétünk élményeit. Igen, orvostudomány és színvonalas ellátás, megfűszerezve a kiemelkedő kedvességgel. =) Hát igen, régi szép idők… Végül, minden szó és minden csepp kávé elfogyasztása után elindultunk kedvenc iskolánk felé, kedvenc filozófia tanárnőnk órájára. Maga az iskolában töltött idő nem volt egy nagy élmény. Teltek az órák… Hála az égnek, gyorsan! Eztán következett a nap fénypontja!!

               Színházba mentünk. Nem is akármilyen előadásra, a Padlásra. Mondhatni úgy is, rólunk is szól. A ’90-es generáció (azaz ’90-től ’99-ig) szülötteiről. Minden egyes pillanata úgy lebeg az emlékezetemben, mintha még most is tartana. A mesével egybevont valóság feltette a kérdést, amit nekünk, végzősöknek is fel kell tennünk önmagunknak: Mi éri meg jobban, a szép jövőt ígérő új világba indulni, vagy itthon maradni a szerető haza göröngyös útjain? Könnyezve tapsoltam, mikor véget ért a színdarab. Ha ez valakit nem érintett meg, nem gondolkodtatott el, ahhoz már tényleg én se tudnék mit hozzáfűzni! S e csodás élménnyel gazdagodva sétáltunk a buszmegálló felé. A tolakodás már szinte meg se kottyant, annyira profi voltam már mások szétverésének tudományában. Kisebb zúzódásokkal és barátokkal körülvéve helyet foglaltunk, beleolvadva a zenei világ képzeletserkentő kompozíciójába. Imígyen tért véget ez a nap is, majd holnap jön a következő… és így tovább… Nehéz lesz megtenni ezt a következő lépést… elválni egymástól… 

És ha valakiben jó érzést keltett ez a kis "emlékirat" a négyhárom csodás napjairól, kérem nyomjál egy érdekest, vagy kommentárolj!!! :) Hadd higgyem azt, hogy van nézettség :D

Valóra vált álom

     A tegnapi nap kissé izgulósan, igaz, de elégedettséggel telt. Reggel egy mondat ébresztett fel, ami végigkísérte az egész napomat: -Szia pici szerelmem!- Hát, ezek a szerelmesek... Nem érdekel, ha ezt bárki nyálasnak, csöpögősnek, vagy akármi másnak tartja, hogy ezzel indítok, mert ezek a K*!'@k tehetnek egy szívességet! Sajnálom, ha fogalmuk sincs arról, hogy ez milyen csodálatos dolog. =) Szóval csodaszép jókedvvel ébredtem, olyan friss voltam, mint még soha. Még a reggeli torna is megvolt, szaladhattam a busz után. De legalább utolértem és el is hozott a megfelelő helyre. Beértem a koleszba, fel a liften, be a szobába, le az órára. Ott összeültünk a lányokkal, aztán próbáltunk minden erőnkkel az órára összpontosítani. Sajnos elég nehezünkre esett. Főleg nekem, mivel nagy dolog várt rám tegnap délután. Elhatároztam, hogy megcsináltatom azt a bizonyos testékszert, amire már négy éve vágyok. =) Mivel itt is maradtam hétvégére Szegeden, úgy gondoltam, minél előbb túl leszek rajta, annál jobb.
      Kettő után picivel elindultunk Ágival a buszra, hogy eljussunk a szalonig, ahol végre valóra váltják az álmom. Mikor megérkeztünk, egyre gyorsabban vert a szívem, nem csak azért, mert nemsokára átszúrják a számat, hanem mert egy hatalmas, félmeztelen, agyontetovált fószer állt a pult mögött. Gondoltam, én félek ennek a keze alá kerülni. De aztán inkább nem tántorodtam el, ha már eddig eljutottunk. Megkérdezte, hogy mit szeretnénk, én meg mondtam is szépen illedelmesen, hogy piercing-et szeretnék. Erre azt mondja, hogy "akkor rossz helyen jársz". Hát nemhogy eltátottam a számat. Mi a f@K$z ?? Erre nyugtatólag folytatta, hogy ide hívja a kolléga urat, aki majd segít. Odajött egy némileg (KAJAKRA) vékonyabb csávó, kalappal a fején, fültágító, tetkó nem hiányzik, ő is megkérdezi, mit szeretnék. Mondom szeretnék piercinget (mosmá' másoccó). Erre az is imígyen válaszol: Akkor ide hívjuk a havert. -.-" Könyörgöm!! Odajött a harmadik fiatalember is. Szintén válltól könyékig tetoválásban ázott, fültágító (like a boss), de legalább kedves volt és segítőkész (lányok figyelmébe ajánlanám: és jól is néz ki ;-) ). Harmadszor is levázoltam a Szityuéjsönt, hogy miért is vagyok itt, már tíz perce eredmény nélkül. Kezemmel meg daráltam a nyakláncom medálját, minek köszönhetően ez volt az első kérdés: "Mikrodermalt szeretnél, oda a mellkasodra?" Szerintem észrevette, hogy hatalmasra kerekednek a szemeim. Gyorsan válaszoltam, hogy "NEEEEEM,rendeset és nem oda" XD Leültetett, amíg előkészítette a helyszínt. Addig Ágival néztünk néhány újságot, amik tele voltak tetkókkal és mindenféle testékszerekkel. Egyre jobban izgultam, de tudtam, hogy tökéletes eredmény lesz. Csávókán látszott, hogy nem tegnap kezdte a melót, úgyhogy bíztam benne, hogy nem okoz majd csalódást. =) Miután kiválasztottam, melyik fémecskét szeretném viszontlátni az arcocskámon, beinvitált a szomszéd szobába. Ott épp egy nem épp atléta külsejű alaknak készült a legújabb tetkója, meg egy csaj is volt, de azt nem láttam, hogy vele mi történt. Kedves Dávid (mint utólag megtudtuk) leültetett egy székre, sürgött-forgott, majd mindenféle utasításokat adva, nekilátott. Nem tartott sokáig a művelet, és annyira tragikus se volt, mint amennyire hittem, hogy lesz. Szóval kellemeset csalódtam. Dávid igazán ügyes volt, és nagyon kedves végig. Elmagyarázta, mi hogy fog történni, majd mikor készen lett, elmondta a további teendőimet, hogyan vigyázzak rá, satöbbi. Hatalmas boldogsággal jöttem ki az ajtón, és egy pici ezüstös pöttyel a szám alatt. Kifizettem a szolgáltatásokat (höhö) és már mentünk is. Ágival még elmentünk a Dóm téri vásárba, meg Tázit is meglátogattuk, de még otthon is erről a rövid, de mély benyomást keltő(főleg bennem xD ) eseményről beszéltünk. Röviden tömören: csodás napunk volt! Aztán este itt aludtam Áginál (Köszönöm Tündi, hogy használhattam az ágyad! Vigyáztam rá!). És, hogy reklámozzak is kicsit, itt jártunk:
http://www.tattooszeged.hu/?gclid=CPnc2IGg96wCFcGCDgodzVL9TQ
Ha valakinek kedve szottyant tetováltatni, vagy ékszerezni magát, melegen ajánlom (főleg lányoknak) ezt a helyet ;-) Szép napot!

Két agysorvasztó tanulás között

     Az agyamba fészkelte magát ez a rohadt blog! Nem hagy nyugodni a gondolat, hogy ma feltétlen írnom kell ide valamit. Hát persze, tanulás közben még az is rohadt érdekes elfoglaltság, ha az ember bámul ki az ablakon, vagy egyéb értelmetlen időhúzások. Szóval téma az megint nincs, de hát csak ontanom kell a zagyvaságot és majd csak kibontakozik valami... Óra az nem igazán volt ma, de azért az alvás még mindig nem tartott kielégítő ideig. Tudniillik imádok aludni és ha tehetném, egész nap aludnék, de ma sem tettem meg. Ennek oka pedig egy soha nem tapasztalt OLTÁS. No de nem ám olyan oltás, mint amiket az egymást fikázó emberek zúdítanak egymásra szájuk viharos óceánjából (ami legtöbbször olyan intenzív szagú is), hanem hepaB oltás. Nem egy tragédia, de azért aludni még egy fél órát mégis csak jobb, mintha megszúrják az ember vállát korán reggel. Na de ugye nem maradthatott el most se a tipikus "jöttek faluról nagyvárosba"  bemutatkozásunk. Elsősorban azt se tudtuk, hogy hívják a doktornőt, másodsorban nem tudtunk oltás után kijutni az épületből. XD Hát gratuláltam magunknak távozást követően.
     Délutánom gyorsan eltelt némi fizikával,latinnal és lélektannal fűszerezve. De már kipattan a fejemből a sok-sok tudás, úgyhogy ezért van ez a kis szünet. Ja meg ugye hivatalos ügyekben ellátogattam a "Mártonáronszakkolesz"-ba. Üldögélek nagy nyugodtan a 3-as villamoson (amit mellesleg büszke voltam, hogy sikerült elérni), lóbálom a lábam (igen lóbálom,mert 152 cm vagyok, és nem ér le úgy istenigazából a lábam és képes vagyok lóbálni), egyszer csak felszáll a villamosra egy tag,olyan fullmetál sztájl, hosszú, bozontos haj+szakáll, bakancs, bőrdzseki, ahogy azt illik. Berakja a gépbe kicsi jegyét, az rányom egy számot. Gondolom, milyen szép ez a világ, hogy egy ilyen zord külsejű ember rendes jeggyel utazik és nem sunnyog, meg nem csal az utazással, még így is, hogy a végállomás előtti megállóban szállt fel. Derék alak lehet ez. Erre mit nem ad Isten. rám néz és elindul felém. Na most mi lesz? "Mitleső? Beszóttá? Neszójjábe!"- vagy valami hasonló? Kinyitja a szakáll és bajusz mögött rejlő kicsiny kis szájacskáját, s csöndes, mégis tekintélyt parancsoló hangon ezt mondja:
     -Jegyeket, bérleteket kérek!-
Aztak....edvesédesanyádmindenithogyrúgnánakhátbapogózáskorteállat! Persze nem volt ez se egy szeptember 11-es tradzsedi, szépen előkotortam a pézkácsámat, azt a szeme elé nyomtam a szép kék papírost, meg a diákot, hogy legyen boldog a kis mötál legény. Fél órányi utazás után végül megérkeztünk a végállomásra. A kolesz bejáratát persze portás jelzése nélkül soha nem lehet kinyitni. Becsöngetek hát. Semmi. Várok, hátha kinéz az ablakon és eljut az agyáig, hogy "némmá,valaki be akar jönni ottand"... de nem... egy percnyi reménykedés után úgy döntöttem, még egyszer becsöngetek. Két másodperc után felzúgott a jól ismert kapunyitó hang, örültem, végre beléphetek. Benézek a portára, ketten is ültek bent. Hogy szakadna rátok egy vödör iszap, hogy basztok rám, mikor kint állok az ajtó előtt. Ezér' fizet titeket az állam, hogy lazsáljatok, hogy száradnátok szét... Na mindegy, két perc alatt elrendeztem a dolgom, mentem is onnan, amilyen gyorsan csak lehet.
     Utazás közben ugye feltűnés nélkül stírölöm az embereket, kritizálok, közben meg már egy órája az a fos 30Y szám megy a fejemben, és nem tudom kiverni onnan. Nézelődésbe belemerülve egy idős nénit fel is ismertem a kabátkája mintájáról, és még azt is tudom, hogy még októberben láttam a kettesen, egy másik idős asszonnyal beszélgetett az unokákról, meg hasonló mamás témákról. Fú, milyen jó vagyok!
     A buszról leszállva belemerültem a gondolataimba, hogy akkor hogy is lesz ez a pirszingezés (merthogy lesz). Pénteken mindenféleképp elkészül, csak még picit izgulok. De az már biztos, hogy csodaszép lesz! No de! Visszaadom mostmár a fejem az élővilágnak, és nem teszem tönkre az ujjaimat a további billentyűcsattogtatással. Jó éjszakát nekem! Nem,neked nem kívánok. :P