Informatíve:

Az alább olvasható bejegyzésekben írottak és az ismerőseimmel történő mindennapi események között ne keress összefüggést se hasonlóságot! Nem emberekről írok, hanem aktuális érzéseket, gondolatokat közlök, általánosságban véve a körülöttem élőket, fiktív személyekkel való beszélgetéseim által. Nem szeretném, ha a hátam mögöttről koholt történetek visszhangoznának a barátaimat illetve a családomat illetőleg! Köszönöm kedves megértésteket! Pacsi!

csütörtök, június 28, 2012

Egy lépcső...két lépcső...csobb...

Ma vettem észre, hogy előző bejegyzésem volt a századik. Ezúton utólag is éljen és boldogság, és köszönöm a lehetőséget, óó jóságos internet, hogy itt vagy nekem, s hogy onthatom magamból a szót céltalanul!

Nos, miután hazaértem utolsó vizsgám után, lefeküdtem aludni (ez volt hétfő délután 4kor), s tegnap hajnali fél ötig fel se keltem. Miután imígyen, s dolgom híjján sok időm lett, gondoltam miért is ne tölthetném ezt a rengeteg szabad percet felesleges, léhűtő, s egyéb semmire való foglalkozásokkal. Elengedtem minden tagomat, belevetettem magam nyakig a véget nem érő semmittevésbe... mindaddig, míg anyám fel nem hívott, hogy teregessek, meg látogassam meg a nagymutterékat. Végül is egyéb ötlet nélkül hasznos elfoglaltságnak ígérkezett, kiteregettem a száradni vágyó ruhadarabjainkat, s gebémet megfogván elgurultam édesjóereganyámékhon. Elbeszélgettük kissé az időt, mert közben unokatesóm már írt, hogy készen áll a pancsolásra. Tudni illik, terveztünk fürdőzni odalenn a Tiszán, mivel bazenba menni még mindig rohadtul nem éri meg (pízcsalás!!!). Gyorsan hazaszaladtam, levedlettem téli bundámat, majd el is verettem kedves tesóhoz, onnan pedig lesétáltunk a strandra. Az idő nem volt épp a legnagyobb kánikula, ebből kifolyólag a víztől sem remélhettünk volna túl sok szépet. Bár jó öreg MatekCsabi állítása szerint a víz igen kellemes volt. Kipróbáltuk... már az első lépcsőfoknál,ahol még csak néhány lábujjamat lepi el a víz, felállt a szőr a hátamon (ne fintorogjál, te is egy szőrös állat vagy,tudom én). Második lépcsőfoknál térdig benne voltam...a vízben... nem, nem én vagyok törpe, csak nagy a szintkülönbség! Szóval,mikor már a térdemig ért a folyékony fagyhalál, belém fagyott a sz@r is. Ezt követően kicsit megmosakodtam, hogy ne szenvedjek hirtelen szívmegállást, mikor belemerülök a témába. Keresve a következő lépcsőfokot, egyszer csak rájöttem, hogy nincs több... zutty le, iszapban landolás, csobb... zenei aláfestésként pedig eláriáztam a HÚÚÚÚÚDEK**%/!+HIDEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEG című csodálatos nótát, amivel kacajra fakasztottam két bámészkodó kislányt. Tehetségem határtalan! kétszer leúsztunk a mólóig,ami nem épp egy nagy táv, de olyan elviselhetetlen volt a hideg víz, s utána abból kijőve a még hűsítőbb szellő, hogy inkább kiültünk a napra, mielőtt a vérkeringésünk végleg leállt volna. Lenyomtunk egy-két römipartit, s közben kibeszéltük minden részletét nyári terveinknek, én elregéltem a vizsgaidőszak legszebb pillanatait, s kiveséztük, hogyan tör elő belőlünk pasijaink mellett rejtett szexuális perverzitásunk (na jó,csak viccelek...vagy mégsem?:O )
Röviden összefoglalva,elérkezett a nyár, én pedig rohadtul elégedett vagyok most mindennel. Hátradőlök és élvezem a szabadságot... mert még van rá 3 évem, hogy ezt megtehessem :D

kedd, június 12, 2012

Szivárvány

Volt portásunk, név szerint Szilárd,nem oly rég hazalátogatott pár napra Angliából. Elmondása szerint sokkal jobban megéri odakint élni (dolgozni),mint itthon. Szerintem ezzel azért a nagy többség tisztában van, de mint mondotta, jó volt visszajönni. Angliáról jut eszembe, esik. Ma már legalább harmadjára. Az elmúlt egy hétben (ha nem több) kisebb-nagyobb szünetekkel váltogatják egymást az eget rengető viharok és a csendes szelíd esőzések, köztük néhol röpke napsugárral hintett pillanatok. Ámbár még ebből a nedves időből is tudok ám kiemelni pozitív dolgokat: nincs az a dögvész meleg a szobánkban,mint ami a nap 24 órájából 48 órán keresztül szokott lenni, a hét minden napján, a hónap minden hetén, az év minden hónapjában. Ezenkívül a másik tündöklően gyönyörűséges dolog: az eső és a felhők tengere közül kikandikáló napsugarak ötvözetéből megszülető....szivárvány!  A tegnapi égre festett csoda, most is, mint minden más alkalomkor, ha látom, kihozza belőlem azt az álmodozó kislányt, aki mindig is voltam, s aki mindig is maradok. Akinek minden nap más álma volt, mi szeretne lenni,s aki előtt az élet nem egy papírokra nyomtatott betűhalmaz,pecsétes aláírással, ami meghatározza hátralevő életének végtelennek tűnő robotolását, hanem lehetőségek tárháza, befejezetlen mondatok tömkelege, kiszínezésre váró képek sora, s megannyi új dolog, ami csak felfedezésre vár! Emlékszem, kilenc, vagy tíz éves lehettem, mikor elkészültek első, gyermeteg kis irományaim. Akkor írtam egy igazán kezdetleges versnek szánt valamit... arról a szivárványról, amit még abból a házból néztem, ahol felnőttem. Emlékek zsúfolt halmazát idézi fel bennem a fény megtörése az esőcseppek százain.

Az eső elállt, én pedig lehúztam a redőnyt a kollégium ablakán. Visszafeküdtem az ágyamra, s igyekeztem újra beindítani a fogaskerekeket, a fejembe tuszkolni a tudományt, hogy ne bukjak meg a vizsgán. Tanulok a jövőmért,s tanulom azt komolyan is venni... de tudod... jó néha egy percig újra kisgyereknek lenni! :)