Lehetnék...de nem vagyok!

Lehetnék hazug,
lehazudhatnám a
csillagokat is az égről!
De nem vagyok...
Lehetnék pofátlan,
s másra kenhetném,
mást hibáztathatnék!
De nem vagyok...
Az igazat bevallom,
a felelősséget vállalom.
Lehet hülyeség...
de én ilyen vagyok.

Sokk

Ha lenne a földön tisztesség,vagy egy hangyányi jóakarat,ez a tegnap este se lett volna elrontva... De legyetek boldogok,ti vastagabbak lettetek,és büszkék,én vékonyabb,és szégyenkezhetek... Köszönöm,és tanulok belőle... Megtanulom,hogy itt köztünk már fehér holló a rendes ember! c(-:

"Ki fogok tűnni,ha tetszik,ha nem!"

Félreértés ne essék,semmi bajom az egyéniségekkel! Nem azt akarom mondani,hogy kövessük a tömeget,és majmoljunk másokat,mert az jó. Egyáltalán nem erről van szó! Egyszerűen csak a csökönyösségről,hogy épp azért se akarom azt,amit mások,hanem csak azért is kirikítok a tömegből,mert én egyéniség vagyok! Legyél egyéniség,de ne egy olyan alkalomból,amire már egy hónapja le lett fixálva,hogy ugyanolyan színű cuccunk lesz ballagáskor. Ha már 30 emberből 28 képes volt elfogadni a kiválasztott színt,akkor a maradék két ember már ne pattogjon,hogy ő épp ezért se! Evvel már félreérthetetlenül kijelentik,hogy ők nem tartoznak az osztályhoz! Igazából ezen egyáltalán nem idegesíteni akarom magam,csak nem értem... Mi a francért nem képes két ember alkalmazkodni a másik 28 döntéséhez? Ha ennyire ki akarnak tűnni a tömegből,hát Istenem,menjenek át a másik osztályba,annál jobban ki sem mutathatják intelligencia hányadosuk szintjét. Ennyit rólatok! =)

Rájöttem...

...nem megváltani akarom a világot,csak elgondolkodtatni!

Újra és újra szivenüt

Ossian - Magányos angyal

Túl gyorsan és túl korán talált rá az élet,
Adott, amit adhatott kevés jót és szépet.
Szürke volt a hétköznap, szürke volt az ünnep,
Hosszú évek múltak így, gyakran rá sem néztek.

A hajnalok már vártak rá, kibontott kócos hajjal,
El nem mondott szavakkal, sok-sok rejtett vággyal.
Tudta jól, nem értették, soha nem szerették,
Szíve mélyén vak remény, de ha elment, nem keresték.

Refr.: Mint amikor a gyermekek sírnak,
Ha éjjel rossz álmot látnak,
Belül úgy izzik a bánat.
Az emlékek csendben fájnak,
Mint amikor sebektől vérzel,
De irgalmat nem kérsz mégsem.
Belül úgy hordod a múltat,
Bármi volt nem tagadtad,
Törött és tépett szárnnyal, magányos angyal.

Egy téli reggel indult el, hívták a messzi fények,
Nem hagyott itt semmi mást, csak néhány rossz fényképet.
Más világ most, ahol él, más a szó és más a fény,
Tavasz, ősz, nyár és tél nélküle fúj itt a szél.

Refr.: Mint amikor a gyermekek sírnak,
Ha éjjel rossz álmot látnak,
Belül úgy izzik a bánat.
Az emlékek csendben fájnak,
Mint amikor sebektől vérzel,
De irgalmat nem kérsz mégsem.
Belül úgy hordod a múltat,
Bármi volt nem tagadtad,
Törött és tépett szárnnyal, magányos angyal.

Hétfő reggel

S kilépvén az utcára,mit látok? Megint borús az ég. Jéghideg fuvallat pofozza ki belőlem az utolsó,még szempillámon csüngő kis álommaradványt. Vajon esni is fog? Nem hinném. Talán csak egy picit csöpögni fog...talán. Az öreg,kavicsos úton lépkedve,mindig megbámulom a körülöttem lábadozó hajnali életképeket. Minden olyan lassú,fagyos,és kitaszított. Nagyon hideg van. A fákon egyre kevesebb a levél,s a szürke felhők hátterével egyre nyomorultabbnak látszanak. Hát igen,ilyen az ősz. Lassan mély álomba merül a környék minden négyzetmétere. A központ tele szeméttel. Összegyűrt zacskók,hurkapálcák,papírzacskók hevernek minden irányba. Tegnap búcsú volt. Ahhoz az élettel,színekkel,illatokkal és gyermekkacajokkal teli festményszerű emlékhez képest ez a reggel maga a kihalt sivatag. Az útkereszteződésnél állok,míg az agresszív szemafor rám nem szól:"Slobodan prelaz preko sporednog puta! Szabad az átkelés a mellékúton!" Egy kisebb szívinfarktussal,és gyors léptekkel átmegyek az úton,és társulok a már régebb óta itt állókhoz. Még tizenöt perc,és a busz is befut. Hát akkor,ez a hét is elkezdődött. =)

=)

Elpárolog az utolsó esőcsepp,
kitörlöm az utolsó emléket.
Melletted,kedvesem,rájöttem,
boldogságban is létezik élet!