Fel akarok állni

Fel akarok állni!
Nincs idelent levegő.
Tömény pörköltcukor illat szorult be,
s már hányingerkeltő.
Túl édes.
Émelyítő.
Szinte ropog a fogam alatt.
Káros élvezet.

Fel akarok állni!
Integetek, hogy segítsenek fel,
de mindenki leül mellém meditálni.
Észre se veszik.
Föntről lehet jobbnak tűnik
idelent vesztegelni.
Innen nem lehet lejjebb esni.
Aztán így légy erős...
Pakoljá' fel, ribanc!

Nem akarok felállni...
Inkább hátra fekszem.
Megnézem, csillog-e az a sok csillag.
Vetít-e rám mozifilmet a hold?
Ebben a képben mindig is
ölelő nyugalom honolt.

Fogadtad már meg, hogy többé nem iszol?
Annyit is ér, igaz?
Elfelejted! Legyen ennyi a vigasz!

Köd

Sűrű fehér réteg borult tegnap az utcákra. Opálos félhomályba borultak az utak a kis falvak között. Egészen szűkösnek tűntek az egyébként végtelennek tűnő szántóföldek ilyenkor, az est sötétjében, a lámpáktól mentes kopár utakon. A sűrű köd úgy takarta be a tájat, fákat és tanyákat, mint csecsemőt az édesanyja egy pihe-puha fehér dunnába. Csak bámultam kifelé a kocsi ablakán. Elmerültem benne. Olyan átláthatatlan volt, mintha szürkehályogban szenvedne hirtelen mindkét szemem. Nincsenek fények, minden halovány és homályos. A mellettünk elsuhanó szilaj autók fényei sem látszottak sokáig. Van akinek nem ér annyit az élete... Vakon szaladni a semmibe... A hatalmas fehér semmibe. Itt-ott felszakadozott kicsit a félhomály, olyan volt, mintha egy felhő leszállt volna a földre. Olyan volt... mint... egy vattacukor. Hmm... milyen finom is a vattacukor! Igazából förtelmes egy találmány. Ragad. Az ég adta világon mindenhova, az ember kezére, arcára, hajába, ruhájára. Emellett cukor. Semmi más, csak tömény cukor. Ropog a fogak alatt. Egészségtelen, színezett, ragacsos förtelem! Ha belegondolok, igazából sose szerettem, és mégis szeretem. A mai napig boldog vagyok, ha eszembe jut az íze, az illata, vagy a tapintása, amint elolvad a számban. Megmosolyogtat, mert köt hozzá sok-sok pillanat a régmúltból. Eszembe jutnak a búcsúban töltött percek, órák, a forgó hinta zenéje, a tömeg zaja, a gyereknevetések, a szülők, nagyszülők, akik a zsebük mélyére nyúltak, hogy a gyerek megkaphassa azt a pihekönnyű, színes masszát, melynek elkészítését ámulva nézte hosszú percekig, nyálcsorgatva. Eszembe jutnak az általános iskolás éveink, amikor rózsaszín cukorpamacstól díszített hajjal röhögtünk a bank mögött egy betondarabon, kibeszélve épp kikkel és mit sms-eztünk nagyszünetben az iskola wc-jében. Eszembe jut, amikor először vettem valami édeset egy olyan személynek, akit édesemnek hívtam. Eszembe jut, hogy akkor milyen boldog voltam.

...Miért jutnak eszembe ilyen dolgok a ködről???