Húzz kotont a szívedre és...

...inkább be se fejezem! Ráuntam, kész, elegem volt! Nem fogok én itten többet türelmeskedni, meg várni a csodára, őszintén megmondjam, basszátok is meg! Hogy a jó életbe nem lehet nekem már egy olyan hetem, amikor nem vagyok szomorú, vagy nem dühít fel valami, vagy valaki???

Szalmaszálként viszi a szélvihar
kígyók maró sikolyát,
Álmaimban, préri helyett
vattacukron vertem tanyát.
Túl sütötte Nap sugara,
szétolvadó nyálka lett.
Nem tudok én uralkodni
ily őrült szív felett...

Visszaeső vagyok

Úgy mondanám egyszer, hogy nem érdekel! Annyira szeretném! Csak így, hűvösen, szemrebbenés nélkül, hogy kisebb bajom is nagyobb annál. Még csak nem is gondolkodni rajta, mennyei megváltás lenne!

De ez az egész egy nagy vicc. Azon belül is favicc. Nem vicces...

Mint akit endorfinban áztattak

Nesztek:

Kövezzen meg a világ, de én ma úgy idezúdítom a boldogságomat, hogy abba beleroskad az agyatok! Ez az örömittas kis ujjacska a képen tökéletesen kifejezi, hogy mit érzek, egyszerűen már vártam, hogy ennyire elégedett legyek ezzel a csapodár világgal! Az a nagy büdös helyzet, hogy szerelmes vagyok! tyyhhhhkkkkkhhöööööhöhöhöhöhö XD Viccőtem! x) Nem, nem vagyok szerelmes. Bár, ha igazán belegondolok, akkor mégis csak az lennék, de úgy általánosan. Szeretem, hogy most éjszaka van, szeretem, hogy tele van a szobám muslincával, szeretem a kint brekegő békákat, azt is, hogy olyan meleg volt ma, hogy négyszer tusoltam, azt a nőt is imádom, aki ma lek*rvázott az utcán (true story, bro), még azt is, hogy még mindig vizsgázok, de legfőképpen TÉGED szeretlek, mert éppen itt ülsz és ezt olvasod! Sőt, még téged is, aki most éppen nem ülsz itt és nem ezt olvasod, mert biztos alszol, vagy éppen hasznos tagja vagy a társadalomnak és robotolsz valahol! Összefoglalva, Egész Világ, SZERETLEK, BAZ'MEG! Ki kell használni ezt a pillanatot, mert nálam az ilyen nem szokott sokáig tartani! 

Bámulni itt sötétben a csillagos eget, arra gondolva, hogy istenem de rágyújtanék, higgyétek el nekem, ennél jobb nincs is a világon! Jó hűvös most a levegő, a betűk már táncolnak a szemem előtt, de szívesen elnézegetem őket, ahogy megbabonáznak és elzsibbasztanak. Most így eszembe jutott, mennyire fel tudja dobni az ember napját például az a szó, hogy dzsezva. Vagy, hogy egy beteg svéd állat ordítással olvasztja meg a vajat... A metál ereje... Áh, nem lehet ezt így, mennem kell tanulni! Vagy aludni... Amelyik sikerül, azt fogom tenni, csak még visszagondolok kicsit a Jelen ízére =)

ÁJJÁ' MÁ' LE!!

Jó éjszakát!

Napi mély gondolatok

"Nem aludtam az éjjel egy percet sem... vajon mikor fog ma kiütni az álom?"
"Ha kikapcsolnám egy percre a gépet, a képernyő tükrében láthatnám is, mennyire összefolynak a dolgok a fejemben... mert, hogy az arcomra kirajzolódott egy nagy kérdőjel, annyi bizonyos!"
A már nem számoltam hányadik vihar után: "Vajon most sok viharfelhő követi egymást így szép sorban, vagy ugyanaz a felhő járkál felettünk körbe-körbe?"
Két vihar között: "Nini, egy szivárvány! Ott a vége a víztorony alatt!! Azt hiszem, ma este valaki ásni fog..." (nem én)
Gép előtt tanulás átka: "Ha ülök, birok rendesen írni, jegyzetelgetni, meg egyszerre tudok figyelni a füzetre és a képernyőre is, viszont eltörik már a hátam, a térdeim is már sajognak. Ha fekszem, nem belátható a két forrásból érkező anyag, nehezebb írni, mert alátámasztom magam, amihez még könyök és vállfájdalmak is társulnak. Kidobom inkább az egészet a g****!"
"A hétvégén két csótányt is megöltem. Lassan hívni kéne a sötét zsarukat, mert ha megtalál az Edgar bőrbe bújt bogár, azt hiszem, bajban leszek..."

"Én már nem értem, mi folyik itt, meg, hogy ki mit miért mond nekem... Elvesztettem a fonalat, úgyhogy azt hiszem most egy darabig kiszállok a körhintából! Addig a többiek döntsék el, hogyan tovább, mert mire visszajövök, konkrét válaszokat akarok hallani!" ---- tudom, hogy ezt most senki nem fogja érteni, most csak magamnak tombolok.

Koszfészek

Porban, zaccban áznak a bögrék,
papírfecnik, morzsák foszlanak a padlón.
Rúzsfoltok egy borospoháron,
egy lábas oldalát marja a tej.
Ki tudja, hány napja áll már így.
A rózsák is már rég elszáradtak,
a víz is már bezöldült rég.
Álomba merült a vég.
Enyészet szaga csüng a pókhálókon,
rozsda marja a lakatot a záron.
Az ablak szárnyát nyikorgató szél
is megborzong, s pár szikkadt levél
behull a szőnyeg szélére hervadni tovább.
Elhagyott rongybaba vagyok,
mozdulatlan nézem a szoba elmúlását.
Zenél nekem a szuvas padló,
s egy idetévedt rigó.
Arcomra festett mosolyom kopott, fakó.