Még nem ért véget a fergeteges IFI tartalmas hete, de szerény személyem már túlterhelődtem, muszáj volt már hazajönni. Meg kell mondjam, ez a hét valami förtelem volt, egy-két szépnek mondható órával meghintve. Bár mindennek megvan a jó oldala, s pozitív személyem lévén meg is találtam benne magam boldogságát, de ha csak azt nézzük, hogy az elmúlt évek során mennyi minden változott, úgy tudnám leírni az Ifjúsági játékokat, mint egy rákos beteg, aki fokozatosan épül lefelé...s ez már a végső stádium, kérem szépen. Kezdjük is az elején:
A jegyek:
Többszöri ingyen jegy sorsolást ígértek a népnek a Facebookon keresztül. Mások elmondása szerint csupán négy pályázható bejegyzés volt látható az oldalukon, melyeket "lájkolni" lehetett, ajánlani kellett 30 ismerőst az Ifi oldalának, s "kommentelni", hogy megvolt a 30. Ezzel én is nyertem magamnak belépőt, amivel annyiban jártam jól, hogy ingyen mehettem be erre a nagy rakás szégyenkupacra, amit ott találtam. Ezen a sorsoláson kívül az SZTE-n tanuló diákok szintén kaptak ingyen jegyet,úgymond osztogatták őket, hogy a szerény felhozatal ellenére mégiscsak legyen ott valaki (erre majd még visszatérek). Az utolsó napokon már olyannal is találkoztam, akik tavalyi jegyekkel léptek be. Nem volt egy kreatív elme ezek szerint az,aki tervezte az idei karszalagot, ha már ennyire nem vették észre a különbséget... Meg is mutatom őket, ni:
Persze, ha az ember innen nézi, magától értetődő, hogy nem egyforma a kettő, de messziről nézve zöld, zöld, bemehet... Bár, amennyi ember megfordult arrafelé, szerintem örültek, hogy egyáltalán megy valaki, ezért "véletlenül" elnézték a jegyeket, gondolom én. Most, hogy mi is az igazság, azt már nem tudhatom, de elméletemet nem tartom alaptalannak.
Biztonság:
Belépéskor már eleve megcsapott az alulra taposott színvonal messzire szálló bűze, a látvány megborzongatta a fantáziám, s egy oldalra húzott, grimaszos száj jelezte mély lesújtódásom: a tavalyi fából eszkábált elegáns bódék helyett, most egyszerű műanyag pavilonsátorok voltak felállítva,abban pedig két műanyag asztal, három szék, s két ember, a jegykezelők, a bejáraton belül pedig ott feszültek a Szekuricsik. Képzelem milyen lehetett abban állni a szakadó esőben,ami nagyjából az egész hetet jellemezte. Kértem a jegyem, mit ugye előzőleg említettem, hogy az interneten nyertem. Mondtam a nevem, s már vettem elő a személyim, amikor mondták, hogy nem kell az, elhiszik ők, ezzel a lendülettel a kezembe nyomták a karszalagot, s löktek is tovább. Szekus bácsi összekattintotta a fém részét, aztán slattyoghattam is befelé. Át se néznek?? Hát milyen új tripp ez már?- gondoltam. Anyám erőszakkal küldött volna nekem ennivalót, de neeem hozom el, mert elveszik úgyis, erre tessék... A táskákat a további napokban se nézték át túlzottan, majd erről mesélek egy jó sztorit, de majd később... A szinpadnál álló kigyúrt behemótok rendesen végezték a dolgukat, elcsitították a Subscribe koncerten kigyulladni készülő botrányt, de erről is majd később.
A helyszín:
Bejárattól tíz méterre vertünk sátrat kedves barátaimmal. A fákon ott állt az elmaradhatatlan papíros, mely szerint tilos a sátorozás, vagy csak saját felelősségre. Az ember már meg sem lepődik. Beljebb haladva méterenként tört össze az ember szíve. A legelső megállója minden évben a Még élünk nevű sátor volt az arra tévedő fiatalságnak, de még az idősebbeknek is. Nos ez idén kissé összeszűkült egy kicsi lakókocsivá és egy apró pavilonná. "Nem is sátor ez, hanem vityilló!"- mondotta volt Zsolti kollégám. Pár méterrel odébb voltak megszokott jelenségek az árusok, melyek saját készítésű ékszereket, bögréket,táskákat,pólókat igyekeztek eladni, illetve a rasztázók, a testfestők, az indiánfonat készítők, s egyéb standok...most pedig volt egy, ismétlem EGY árus, illetve egy-két rasztázó alak. Ez még mindig nem ér meg egy szív infarktust, de a továbbiak már majdnem könnyeket fakasztottak pilláim mögül. A "saroktól" balra a Civil falu állt vagy öt sátorból, ahol szinte senki nem tartózkodott, jobbra pedig állt a minden évben megszokott Nagyszínpad... ebben annyi a szomorú, hogy ez volt az EGYETLEN színpad. Háta mögött, emlékszünk, ugye, hogy eddig a Dance arena egy hosszú, fapadlós sátor volt, ahol rengeteg ember elfért; most kérem szépen Dance arena is egy szinpad-féleségből állt, szóval volt neki teteje, meg DJ-pult meg, hangszórók, csak maga a színpad alacsony volt, ott ropták az éjjeli baglyok hajnalig, vagy kifulladásig. Ezen kívül nem volt ott az ég adta egy világon semmi, csupán a sörsátrak, meg egy-két sütögető. Ha pedig valaki látta, milyen is volt az Ifi területe úgy 4-5 évvel ez előtt, akkor szívébe belemar a hatalmas fájdalom, mint ahogy nekem is, mikor megláttam ezt a tömény nagy büdös semmit, ami a sátrakat illeti. A fesztivál látogatóinak számát barátnőm kijelentése tudná a legjobban demonstrálni:
"Idén minden emberre jutott egy ToiToi WC!"- így szólt Gizi.
Éés milyen igaza van! Félreértés ne essék, nem a mobil wc-k mennyisége volt ily magas, az emberek száma volt borzasztó alacsony. Persze ez nem csak nappal volt így, estére is ha eljött ezer személy, akkor büszkék lehetnek magukra a szervezők.
Árak:
Nos, a jegy elővételi ára drágult meg egyedül, de mivel rengeteget ingyen elosztogattak, nem hiszem, hogy ez sokat számít. A sör ára a tavalyihoz képest 10 dinárral volt olcsóbb, bár tegnapi akciójukban még ebből az árból is elengedtek 20-at. Valószínűleg azért, mert mindenki tudja jól, hogy ilyen árak mellett senkinek nem éri meg odalent venni italt, ha fent a városban olcsóbb is és több. Úgyszintén a kaja is, bár idén lent nem vettem semmit enni. A Jäger osztogató lányok is a tavalyi 100 dinár helyett 80-ért adták a kémcsöves finomságot, bár annak mérete is elég észrevehetően megcsappant.
A felhozatal, s amit én megéltem (izgalmas egy hetünk volt...):
Kedd délután érkeztem kocsival, belépésem már elmeséltem. A délutáni program nagyjából a sátorállításból, körülnézésből és italozásból állt, este pedig kezdődött az őrület. Tíz órakor lépett fel a P.A.S.O., melyek felébresztették a helyszínen található két-háromszáz ember figyelmét, s elragadta őket a ska felbecsülhetetlen ereje. Én speciel nem voltam ott, de hallottam a távolból a zenét és az ujjongást. Éjfélkor pedig a húrok közé csapott a régi és Örök kedvenc, az Osmi dan. Az eső zuhogott egész álló nap, a helyszín olyan sáros volt, hogy azt leírni nem lehet, de az a pici közönség olyan őrülten bulizott,úgy beleadta a szívét-lelkét, hogy az együttes két visszahívásra is visszajött. Ezért is szeretem őket, mert imádják a közönséget, nekünk játszanak, nem csak azért, hogy felvegyék a suskát és csá! Elázva, sárosan egy régi jó barátommal tértem nyugovóra a sátramban, s a zsibogó zenebonával kísérve lassan elnyomott az álom.
Szerdán felsétáltunk a barátokkal házhoz, hogy megfürödjünk, együnk, majd megvegyük az esti hangulatadót. Most következik a biztonsági ellenőrzés vagy nagyon jó kijátszása, vagy a szekusok nemtörődömsége,vagy nagyon jó szívének megnyilvánulása (ezt egyszerűen nem tudom eldönteni). Megvettünk ötünkre egy két literes sört, három üveg másfeles bort, két üveg két literes kólát. A legtöbbet Zsolti táskájába gyömöszöltük, a többit szétosztva vittük táskában. A bejárathoz közeledvén eszembe jutott, hogy valami hülye téma kéne, hogy tereljük a feltűnést, s hogy tereljem a gondolataim a lebukásról, ezért elkezdtem beszélgetni Rékával a kiskacsákról,amik miatt egész úton csérogott. Tudni illik útközben láttunk egy kiírást, hogy 100 dinárért árulnak kiskacsát, ő pedig minden árok akart egyet venni. Persze felmerül az emberben a kérdés, hogy MINEK?, de erre csak annyit tudok mondani, hogy azért mert Réka... Szóval elkezdtem vele vitatkozni a témáról, hogy ha vége az ifinek, megveszem neki azt a nyüves kiskacsát, csak ne sírjon, persze ő nem tudta, hogy ez nem igaz, csak figyelem elterelés. A Szekuricsi ránézett Zsolti táskájára, megkérdezte:
- Ital van a táskában?
- Nincs- mondta Zsolti.
- Biztos? - kérdezett az alak gyanakvóan. Mivel fapofát vágtunk, s Réka továbbra is mondta a magáét a kiskacsáról, nem nézett bele semmibe, mi pedig beiramodtunk jó gyorsan. Szóval itt nem lehet eldönteni, mi is történt valójában, de én azt tartom a legvalószinűbbnek, hogy a torony méretű zord külső mögött arany szív lakozik. Délután 4kor lépett fel bátyámék nagy hírnevű együttese, a Prison. Annyi ember összegyűlt, hogy tele lett az egész első sor!! A koncertjük után kis sátorszomszédaimmal kártyázás mellett elfogyasztottuk a csempészárut, majd miután kiürült az utolsó csepp, felmentünk ismét a városba, megünnepelni Krisztiánt, akit felvettek gyógyszerészetre, Szegedre. Egyedül azt sajnálom ebben, hogy messzire kerül a kollégiumomtól, de ez már igazán csekélység. Az esti koncertek, melyekre esetleg érdemes volt időt szánni: Blind Myself, Supernem, Paddy And The Rats. Mi ezek közül úgy az utóbbi másfélen voltunk jelen, a buli pedig fergeteges volt. Az ír punk kalózok ismét egy felejthetetlen estét adtak nekünk, bár a közönség még aznap este sem volt mondható...tömegnek. Az est további részleteiről... nem nyilatkozom. Aznap este új alvótársaim lettek: bátyám és Ági.
Csütörtökön az első szemkinyitás, s az első szavak után ismét felmentünk kávézni,majd fürdeni. Kis pihenés után visszatértünk, s a kártyaparti folytatódott. A fiútársaság ellátogatott az, elnevezésük szerint, Mélységes Nagy Lóf@*! koncertre, vagyis a Deepest Emptiness-re. Az életben nem hallottam még ilyen beteg fordítást! Ezután ismét a városban kötöttünk ki a lányokkal, egy üveg ízesített, színes, alkoholos valamivel egy társaságban. Este pedig a hét fénypontja, s egyetlen értelmes programja volt a következő két koncert:
Subscribe---Régen látott betyár banda, felpezsdítették a férfiak vérét, a lányok szívét megdobogtatták, tehát a buli olyan volt, hogy olyan egész héten összesen nem volt. Bálint, az egyik énekes ki akarta nyitni a korlátot, hogy a jónép közelebb lehessen a színpadhoz, de a szekusbá'k ugye ezt nem engedhették. Ekkor lázadt fel a közönség, s elkezdték rágatni a korlátot. Azt hittem kidől és elszabadul a pokol, de a biztonságiak visszafogták a nagy rohamot. Betyár mindenit a világnak! Utána következett a:
Leander---Én ezen a koncerten még jobban szórakoztam, mint az előzőn, azért is, mert már több volt bennem a töltés, meg az újonnan megismert,illetve egy már jól ismert lányokat nézve, ahogy elcsöppennek Vörös Attila láttán, szétestem a nevetéstől. Persze a "szerelembe esés" engem sem került el, viszont erről már nem fogok nyilatkozni, mert az túlságosan nevetséges lenne. A koncert után együtt söröztünk a bandával, (aki készített képeket, legyen kedves megkeresni és elküldeni őket!), sőt, még egy elveszett pénztárcát is kerestem, meg is találtam, úgyhogy büszkülök ám rendesen. A továbbiakban a diszkó részlegben voltam, majd olyan hajnali ötkor le is feküdtem.
Péntek, azaz tegnap...már egy parát sem ért meg. Psycho Mutants nevű együttes játszott főműsoridőben, de valami elképesztően... hogy is mondjam ezt szépen... alternatív zenét játszottak. Olyan élvezhetetlen volt, hogy jobb lett volna inkább kitépnem a szívem. Utána következett a HétköznaPI CSAlódások. Azoktól azt a néhány számot, amit régen imádtam, most illegve-billegve énekelgettem, de a nap úgy összességében olyan pocsék volt, hogy azt nem tudnám elmondani a jó ízlés határain belül, ámbár barátaim Guinnes-rekordot állítottak fel, hét órán keresztül nyomták a szóláncot földrajzi nevekkel. Észbontó volt!
Ma fél egykor le is léptünk onnét mindenestől, ne is lássam azt az ürességet, ami ott uralkodik. Nem tudom, hol lett ebből biznisz? Hol érte ez meg nekik? A játékokat természetesen a Gogeta nyerte, ehhez nem is fér kétség. Ők az örök és megrendíthetetlen csapat, s a színvonal esésétől függetlenül mindig ott vannak és játszanak, beleadnak mindent. Persze ők is és mások is azt mesélték, hogy semmi extra nem volt a játékokban, legtöbb már megszokottá vált az évek során, semmi újítás, persze ezt a szervezők maguknak köszönhetik. Mondanám úgy, ahogy az öt éves gyerekek, hogy "elrontották a játékunkat"... el ám... de piszkosul!
Persze a barátokkal együtt lenni felbecsülhetetlen, de egy ennyire színvonaltalan bulit mi is tudunk szervezni magunknak fele ennyi pénzből! Köszönjük Szervező brigád! Ti vagytok a legjobbak!
