(Lehet, fél óra múlva már manókat is fogok látni)
Van egy rózsám.
Vörös, sötét, mint a friss hullák
patakzó vére az aszfalton.
Az illata simogat, mint
a tüzes alkohol egy hideg téli éjszakán.
Mégis elfeledkeztem róla.
Nem hoztam magammal, de látom,
hogy ott van az asztal mellett.
Nem a kis bögrében gubbaszt egyedül,
kinőtt a földből, egy repedésből.
(egy panelban a negyediken?)
Nyúlok felé, s karcolja kezem
tüskés szára.
Vérem hull a rózsafára.
Behorpadt felszínnel tükrözi a fényt a Hold,
alatta papírok felett görnyedő kacajok
hallatszanak.
S én csak itt ülök...
agyam maszturbál az információk
izgató sokaságára,
melyet a testem inkább úgy érez,
mint ha szurokba ragadva kapálózna.
Visszatekintek a hallucinációmra.
Vérvörös... tüskéje éles, mint a penge,
s mérget hord magán,
mely csak akkor öl meg,
ha többé nem jutsz hozzá.
