reménytelen vagyok

versenyző cseppek az ablakon folynak,
felhők mögött nincs nyoma a holdnak.
nem szólsz, nem vagy itt, nem is létezel.
ha mégis, észre úgysem veszel.
hajnalhasadtával elindulok.
egyre közelebb jutok,
bár úgy érzem, csak távolodok.
fényévekre, s attól is messzebb futok.
szólnék hozzád... de nem tudok...

Csata vége

lobog a fáklya az elhalt csatán
átszúrva pihen a kard az ellen nyakán
felajzott győztesek isznak, gyaláznak kit érnek
addiktív a hatalma a kiontott vérnek...
már nem remélek

messze indul

Láncra vert kálvárián sopánkodó angyalok.
Összeaszott ördögszekér andalog
az utca tövében, s nesztelen
eltűnik utána a fagyott végtelen.
Lejárt bakelit szava zúg messze az éjben,
csillogó igazgyöngy a süket fülek sötétjében.
Messze indul vándormadár lelke,
otthont keres valahol... nagyon nagyon messze.