S kilépvén az utcára,mit látok? Megint borús az ég. Jéghideg fuvallat pofozza ki belőlem az utolsó,még szempillámon csüngő kis álommaradványt. Vajon esni is fog? Nem hinném. Talán csak egy picit csöpögni fog...talán. Az öreg,kavicsos úton lépkedve,mindig megbámulom a körülöttem lábadozó hajnali életképeket. Minden olyan lassú,fagyos,és kitaszított. Nagyon hideg van. A fákon egyre kevesebb a levél,s a szürke felhők hátterével egyre nyomorultabbnak látszanak. Hát igen,ilyen az ősz. Lassan mély álomba merül a környék minden négyzetmétere. A központ tele szeméttel. Összegyűrt zacskók,hurkapálcák,papírzacskók hevernek minden irányba. Tegnap búcsú volt. Ahhoz az élettel,színekkel,illatokkal és gyermekkacajokkal teli festményszerű emlékhez képest ez a reggel maga a kihalt sivatag. Az útkereszteződésnél állok,míg az agresszív szemafor rám nem szól:"Slobodan prelaz preko sporednog puta! Szabad az átkelés a mellékúton!" Egy kisebb szívinfarktussal,és gyors léptekkel átmegyek az úton,és társulok a már régebb óta itt állókhoz. Még tizenöt perc,és a busz is befut. Hát akkor,ez a hét is elkezdődött. =)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése