Volt portásunk, név szerint Szilárd,nem oly rég hazalátogatott pár napra Angliából. Elmondása szerint sokkal jobban megéri odakint élni (dolgozni),mint itthon. Szerintem ezzel azért a nagy többség tisztában van, de mint mondotta, jó volt visszajönni. Angliáról jut eszembe, esik. Ma már legalább harmadjára. Az elmúlt egy hétben (ha nem több) kisebb-nagyobb szünetekkel váltogatják egymást az eget rengető viharok és a csendes szelíd esőzések, köztük néhol röpke napsugárral hintett pillanatok. Ámbár még ebből a nedves időből is tudok ám kiemelni pozitív dolgokat: nincs az a dögvész meleg a szobánkban,mint ami a nap 24 órájából 48 órán keresztül szokott lenni, a hét minden napján, a hónap minden hetén, az év minden hónapjában. Ezenkívül a másik tündöklően gyönyörűséges dolog: az eső és a felhők tengere közül kikandikáló napsugarak ötvözetéből megszülető....szivárvány! A tegnapi égre festett csoda, most is, mint minden más alkalomkor, ha látom, kihozza belőlem azt az álmodozó kislányt, aki mindig is voltam, s aki mindig is maradok. Akinek minden nap más álma volt, mi szeretne lenni,s aki előtt az élet nem egy papírokra nyomtatott betűhalmaz,pecsétes aláírással, ami meghatározza hátralevő életének végtelennek tűnő robotolását, hanem lehetőségek tárháza, befejezetlen mondatok tömkelege, kiszínezésre váró képek sora, s megannyi új dolog, ami csak felfedezésre vár! Emlékszem, kilenc, vagy tíz éves lehettem, mikor elkészültek első, gyermeteg kis irományaim. Akkor írtam egy igazán kezdetleges versnek szánt valamit... arról a szivárványról, amit még abból a házból néztem, ahol felnőttem. Emlékek zsúfolt halmazát idézi fel bennem a fény megtörése az esőcseppek százain.
Az eső elállt, én pedig lehúztam a redőnyt a kollégium ablakán. Visszafeküdtem az ágyamra, s igyekeztem újra beindítani a fogaskerekeket, a fejembe tuszkolni a tudományt, hogy ne bukjak meg a vizsgán. Tanulok a jövőmért,s tanulom azt komolyan is venni... de tudod... jó néha egy percig újra kisgyereknek lenni! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése