Két agysorvasztó tanulás között

     Az agyamba fészkelte magát ez a rohadt blog! Nem hagy nyugodni a gondolat, hogy ma feltétlen írnom kell ide valamit. Hát persze, tanulás közben még az is rohadt érdekes elfoglaltság, ha az ember bámul ki az ablakon, vagy egyéb értelmetlen időhúzások. Szóval téma az megint nincs, de hát csak ontanom kell a zagyvaságot és majd csak kibontakozik valami... Óra az nem igazán volt ma, de azért az alvás még mindig nem tartott kielégítő ideig. Tudniillik imádok aludni és ha tehetném, egész nap aludnék, de ma sem tettem meg. Ennek oka pedig egy soha nem tapasztalt OLTÁS. No de nem ám olyan oltás, mint amiket az egymást fikázó emberek zúdítanak egymásra szájuk viharos óceánjából (ami legtöbbször olyan intenzív szagú is), hanem hepaB oltás. Nem egy tragédia, de azért aludni még egy fél órát mégis csak jobb, mintha megszúrják az ember vállát korán reggel. Na de ugye nem maradthatott el most se a tipikus "jöttek faluról nagyvárosba"  bemutatkozásunk. Elsősorban azt se tudtuk, hogy hívják a doktornőt, másodsorban nem tudtunk oltás után kijutni az épületből. XD Hát gratuláltam magunknak távozást követően.
     Délutánom gyorsan eltelt némi fizikával,latinnal és lélektannal fűszerezve. De már kipattan a fejemből a sok-sok tudás, úgyhogy ezért van ez a kis szünet. Ja meg ugye hivatalos ügyekben ellátogattam a "Mártonáronszakkolesz"-ba. Üldögélek nagy nyugodtan a 3-as villamoson (amit mellesleg büszke voltam, hogy sikerült elérni), lóbálom a lábam (igen lóbálom,mert 152 cm vagyok, és nem ér le úgy istenigazából a lábam és képes vagyok lóbálni), egyszer csak felszáll a villamosra egy tag,olyan fullmetál sztájl, hosszú, bozontos haj+szakáll, bakancs, bőrdzseki, ahogy azt illik. Berakja a gépbe kicsi jegyét, az rányom egy számot. Gondolom, milyen szép ez a világ, hogy egy ilyen zord külsejű ember rendes jeggyel utazik és nem sunnyog, meg nem csal az utazással, még így is, hogy a végállomás előtti megállóban szállt fel. Derék alak lehet ez. Erre mit nem ad Isten. rám néz és elindul felém. Na most mi lesz? "Mitleső? Beszóttá? Neszójjábe!"- vagy valami hasonló? Kinyitja a szakáll és bajusz mögött rejlő kicsiny kis szájacskáját, s csöndes, mégis tekintélyt parancsoló hangon ezt mondja:
     -Jegyeket, bérleteket kérek!-
Aztak....edvesédesanyádmindenithogyrúgnánakhátbapogózáskorteállat! Persze nem volt ez se egy szeptember 11-es tradzsedi, szépen előkotortam a pézkácsámat, azt a szeme elé nyomtam a szép kék papírost, meg a diákot, hogy legyen boldog a kis mötál legény. Fél órányi utazás után végül megérkeztünk a végállomásra. A kolesz bejáratát persze portás jelzése nélkül soha nem lehet kinyitni. Becsöngetek hát. Semmi. Várok, hátha kinéz az ablakon és eljut az agyáig, hogy "némmá,valaki be akar jönni ottand"... de nem... egy percnyi reménykedés után úgy döntöttem, még egyszer becsöngetek. Két másodperc után felzúgott a jól ismert kapunyitó hang, örültem, végre beléphetek. Benézek a portára, ketten is ültek bent. Hogy szakadna rátok egy vödör iszap, hogy basztok rám, mikor kint állok az ajtó előtt. Ezér' fizet titeket az állam, hogy lazsáljatok, hogy száradnátok szét... Na mindegy, két perc alatt elrendeztem a dolgom, mentem is onnan, amilyen gyorsan csak lehet.
     Utazás közben ugye feltűnés nélkül stírölöm az embereket, kritizálok, közben meg már egy órája az a fos 30Y szám megy a fejemben, és nem tudom kiverni onnan. Nézelődésbe belemerülve egy idős nénit fel is ismertem a kabátkája mintájáról, és még azt is tudom, hogy még októberben láttam a kettesen, egy másik idős asszonnyal beszélgetett az unokákról, meg hasonló mamás témákról. Fú, milyen jó vagyok!
     A buszról leszállva belemerültem a gondolataimba, hogy akkor hogy is lesz ez a pirszingezés (merthogy lesz). Pénteken mindenféleképp elkészül, csak még picit izgulok. De az már biztos, hogy csodaszép lesz! No de! Visszaadom mostmár a fejem az élővilágnak, és nem teszem tönkre az ujjaimat a további billentyűcsattogtatással. Jó éjszakát nekem! Nem,neked nem kívánok. :P