Laza hétkezdés

Nos, oly nagyságosan megszerettem két hét Szegeden semmittevés után otthon lenni, hogy úgy döntöttem,nem jövök vissza vasárnap, majd csak hétfő reggel. Nem mondanám, hogy nagy különbség, csupán egy nappal többet fárasztotta az agyamat a bátyám. Nem, mintha nem lenne az nekem jó, szeretek vele baromságokról lökni a sódert, de azért vannak bizonyos határok, melyeket már oly szívesen nem lép át az ember, ha nem muszáj... Szóval szép volt, jó volt, de elég is volt egy darabig belőle. :D De amúgy tök kedves volt, keresztanyáméktól kapott egy sört és még ezt az egyet is megosztotta vélem. Ó, az Acélszív mellékhatása! :D Mily megható! Na szóval, hétfő hajnali fél6kor kivert az ágy, pontosabban a telefonos ébresztő. Csipáimmal küszködve kicsoszogtam a fürdőszobába, a nehezen nyíló ajtó berúgásával meg a szívbajt hoztam apámra, aki meg épp ott feküdt a nappaliban, várva az időre, hogy elinduljon munkába. Nyögtem neki egy elég depresszív "sziá"-t, majd tovább csoszogtam a mosdóba. Csípátlanítás, jó reggelt a tükörképemnek, egy kis frissitő "ku*!aannyát, belerúgtam a kád szélébe", majd lassított vissza csoszogás a szobába. Közben anyámat is felriasztja a gondolat, hogy ÚRISTEN, A GYEREKEK MINDJÁRT INDULNAK ÉS NEM LESZ NEKIK MIT ENNI,HA NEM PAKOLOK,ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!! Tipikus anya... de szeretem, hogy így törődik velünk! Csinált nekem kávét is, igaz, hogy annyit sem ért, mint egyszeri párnak a tescós zacskó, de ha már anyukám megcsinálta, úgy illik, hogy azt meg is iszom. Mondtam neki, hogy én pakoltam kaját magamnak, ezért pedig csúnyán is nézett, mert mindig kevés kaját hozok, aztán nem lesz elég, satöbbi. Csak a szokásos. Mindenféle pakolás,puszik és köszönések után végül elindultunk a nagy semmibe a buszra. Severen egy árva szem hely nem volt. De jó... Álldogáltam egy darabig, közben fizetnek az emberek... meg én is... pedig reklamálhatnék xD, de én nem vagyok az a fajta, csak néha. Végül Adán lett hely rendesen. Zentán voltunk már nagyban, mikor egyik korcsolyatársam megcsörgetett, én meg elkezdtem röhögni, hogy ez a szerencsétlen engem vár, miközben én kilométerekre vagyok tőle. Hát igen,sajnos a heti torna elmaradt... de jobb volt nekem így!
Szegedre érve belegondoltam az életembe, nincs ma órám este hatig, idő, mint tenger, csodaszép az élet, nem megyek egyből haza. Mondtam is drágámnak, hogy mit szólna, ha elmennék hozzá, s ott tanyáznék egy darabig. Hát ugrálni nem ugrált örömében, de csak azért nem, mert egy buszban ültünk. El is buszoztunk aztán hozzá. No de a háztömb előtt elgondolkodtam, hogy bakker, ő a negyediken lakik, nehéz a kofferem... de volt oly "gallér", hogy felvigye helyettem, szóval büszke voltam, minden erőmmel. :D Szóval letáboroztam nála, s azzal a lendülettel be is szunyáltunk, ahogy kell. Kettőkor meg szépen hazamentem, este óra, majd haza, vacsora, alvás.

Tegnap reggel meg, az ég áldjon meg, hogy milyen sok eszem van, felkeltettem magam reggel hétkor, miközben csak 10re volt órám. Grat, grat Bogárfiam! Elbóbiskoltam még egy darabig, de lassan eljött az idő. Sétálva az utcán még annyira nem voltam észen, hogy a mellettem elhaladó barátaimnak nemhogy az arcát nem dolgoztam föl, de még a hangjuk sem érkezett el a tudatomig. Valami förtelem, mennyire selátsehall voltam. Akkor kaptam észbe, mikor egyik megállt mellettem, hogy Sáááriiiiii(mert ez a nevem). Lányok, igazán restellem, de bakker, én ilyen kóma még az életben nem voltam! Még szerencse, hogy mozgástan volt az első órám, legalább az kicsit felébresztett. :D A hét poénja lettem. xD Áááá!



Egyetek sok répát! Megérdemlitek!