Repedt fazék, így sírok én neked,
vonaglik minden hang a torkomban.
Kétség és lelassult öntudat
övezi elmémet ebben a pokolban.
Kivonul az éjszakába dalom,
feszengve, nehogy valaki meghallja.
Csendes kis e-moll...
Az egész élet egy nagy csapda!
Sikolts végtelen!
Krémszínű hányadék a fűben
az elvesztegetett idő.
Egy beázott cipő,
felriadás az éjszaka közepén...
kopogtatás, hol nincs más, csak én...
Fagyjon beléd az élet!
Fusson más, ki utol nem érhet.
Én inkább iszom egyet!
Mert jár!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése