Kaptam a hírt tegnap idesapámtól, hogy ma reggel 6 és 10
között legyek már oly kedves és tartózkodjak a Kárász utca végében (milyen
ennivaló, nyösztet, hogy lógjak), mert eljön a mesterhármas, Boros, Bocskor és
Voga osztani a bölcsességet. Nem tudtam, hogy fel fogok-é kerekedni, hogy
megcsodáljam őket, de mivel nem sok sztárt láttam még életem során, s őket még
szerettem is, sajnáltam volna, ha legalább egy percre nem állok meg arrafele, s
nem kukkolom meg a búrájukat.
Nos, úgy esett, hogy épp arra vitt az utam ma reggel, negyed
tíz környékén. Az egész Széchenyi tér
dugig volt bámészkodókkal, lobogó zászlókkal, amik mind körbevették azt
a kis építményt, amit szerény személyem MOBILSTÚDIÓnak neveztem el. Lépcsőn
lehetett felmenni, de két irányba. Egyik felé kanapék, kis asztalka álltak;
másik oldalt meg maga a stúdió, egy saccra másfélszer másfél négyzetméteres
helyiség, övegfalakkal, közepén nagy asztal, mikrofonok, keverőpult, na meg a
három jómadár is ott feszített. Épp Mártanénivel telefonáltak, mikor odaértem.
A környezet zajától sajnos elég rosszul hallottam a beszélgetést, de a
látványért már megérte! Itt is egy kép róluk, nem épp a legnagyobb minőség… ez
jött össze :D
Tudom, hogy kicsi, és messze van, de amúgy meg, te mé’ nem
vótá’ ott? Azok, akik a közelben voltak, jókat nevetgéltek, meg sutyorogtak, szóval igazán családias volt az egész... mint mikor mi vártunk este nyolctól reggel hatig a határon, még annóóóóó. xD Hajj, szép is volt az, csak nem!
Egyéb érdekes dolog, ahogy ott sétáltam, várva a buszra, egy
csaj a kezembe nyomta ezt:
Most nézd meg! Ember még ilyen jó reklámot nem csinált magának! Először igazán nem tudtam, mire gondoljak, amikor ezt megláttam, meg hogy mihez fogok kezdeni vele, de jót kacagtam rajta. Köszönöm is szépen, még inkább feldobta a napom! Különben egyszerű kupon az egész. Elmész veszel kaját, rendőjj mellé inni, és ha ezt odaadod, nem kell fizetni az italért... szóval b@szottul megéri... az eladónak...
Egy szó (vagyis inkább kettő), mint száz: JÓ VÓT!
Köszönöm a figyelmet!
Holnap sörözés, gyere te is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése